2014. február 28., péntek

Freekend Party

Flyer
    
A második saját szervezésű partynk Tenerifén. Az első után úgy gondoltuk, kicsit összeszedettebben csinálunk egy két éjszakás, egész hétvégés partyt, olyasmit, amihez hozzászoktunk Magyarországon. Tudomásom szerint ez volt a második, egész hétvégés pszichedelikus party Tenerifén (az első a Fractal Memories volt). Az első Freekend 2013 október 11-12-én valósult meg, El Frailén, ahol az első bulinkat is tartottuk – természetesen ez is illegális volt.

 
A tánctér napközben
A DJ pult éjszaka, UV fényben, BongMasterrel

A Freekend (~ free weekend) nevet választottuk Daz barátunk javaslatára, ami tükrözi, hogy mindenképp ingyenesre szeretnénk csinálni a továbbiakban is, szabadtéren, több segítő közös elképzelése szerint. A következő, számunkra fontos dolgokból állt össze az első Freekend:

- Közösség. Szeretnénk az alkotók és szervezők táborát nyitottnak hagyni, hogy bárki (akinek szimpatikus elképzelései vannak) ötlete teret kapjon, és bárki tudjon segíteni az építkezésben vagy a lebonyolításban. Remélem, ki fog majd alakulni egyfajta Freekend-közönség is, akik az eldugott helyek ellenére is eljönnek majd a bulikra, és sok-sok pozitív energiát hoznak magukkal.

- Helyszín. Fontos, hogy valami szép és eldugott helyet találjunk, ahol a szabad ég alatt lehet tombolni. Messze legyen a civilizációtól, ne zavarjunk a bulival senkit, de mégis el lehessen jutni oda kocsival. El Frailén elég rossz volt a földút. Fontos az is, hogy kényelmes legyen és védett, ezért építettünk a DJ pult és a tánctér fölé egy struktúrát, amire egy ponyvát raktunk fel, ez véd a napfény ellen és valamennyire az eső ellen is, de az szerencsére nem volt. Csináltunk egy chillout dómot is, ami egy félgömb alakú szerkezet, fehér anyagokkal lefedve, belül szőnyegekkel, párnákkal és kisasztalokkal. A struktúrák anyagai teljes egészében újrahasznosított dolgok. Ez egy kényelmes beülős vagy bealvós zug, ami többnyire szélvédett és napvédett, az idő nagy részében csoportos beszélgetések helye.

A chillout dóm (fénykép: Francesca)
A chillout dóm éjszaka

- Zene. Szeretnénk változatosak lenni, és a nekünk tetsző zenéket hallgatni, ezért igyekszünk a DJ-ket megválogatni, mivel mi is át kívánjuk tombolni az egész hétvégét. Spanyol bulikon hallottunk egy csomó olyan zenét is, ami ugyan hangos meg gyors, de nem igazán tudunk azonosulni velük. Péntek estére reggae és dub témákat gondoltunk, szombat estére pedig csapatást, psytrance-t, goatrance-t, dark psytrance-t, reggelre pedig progressive psytrance-t. Azt terveztük, hogy a zene megállás nélkül megy majd péntek estétől vasárnap délig, szombat napközben chillout és balkán muzsikákkal, de ez a blokk nem valósult meg, mert reggel az aggregátor tönkre tette a hangtechnikát.

I Am Not A DJ! & MeryTek live act

- Dekoráció. Rengeteg ötletünk volt és van mindenféle színes és UV aktív partydekorációra, nagyrészt újrahasznált dolgokból, csupán az UV festéket kell megvenni hozzá. Ez alkalommal Valentina is hozott sok dekót a DJ pult köré, BongMaster épített egy Shiva-oltárt a pult elé, Frenchy egy világítós dzsungelt (inkább talán kertet) és egy napot csinált a tánctér fölé. A tenerifei bulikon általában nem fektetnek sok energiát a dekorációra, pedig elég sokat hozzátesz az élményhez.

Kifeszített háromszögek
Napocska

- Fireshow. Nagyon jól néz ki az éjszakai tűzshow, szerencsére majdnem mindegyik bulin szokott valaki tüzezni. Mi is tűzzsonglőrök vagyunk, a Flor De Fuego csapat tenerifei képviselői, de tök jó volt látni, hogy egy csomóan hoztak tüzes eszközöket, és használták is őket.

Tűzshow (fénykép: Daz)
Fireshow by Flor De Fuego (fénykép: Daz)

- Workshopok. Tudás-megosztás gyanánt próbáltunk pár workshopot csinálni, viszont ez most nem valósult meg, egy valaki visszalépett, nekünk meg nem volt elég energiánk a zsonglőr-workshopot megcsinálni, azaz mutatni pár alapmozdulatot a nálunk lévő tüzes és nem tüzes zsonglőr játékokkal.

- Freeshop. Csináltunk freeshopot, a Barcelonában látottak alapján, vagyis a számunkra felesleges, de még használható cuccainkat, ruhákat kitettük megosztásra. Spanyolországban nem nehéz rengeteg mindenféle cuccot begyűjteni, és vannak dolgok, amiknek mások örülnek, számunkra pedig felesleges. Innen bárki bármit elvihet és bármit hozhat. Pénz használata nélkül. Nemcsak nekünk vannak feéeséeges cuccaink, ezért a freeshop nem fogy el, csak változik.

- Kaja és pia. Csináltunk közösen egy bárt, ahol sört, rumot és kólát árultunk korrekt áron, ez volt az első számú bevételi forrásunk, amiből a partyt fenntartottuk. Kaját nagyjából naponta csinált valaki, szintén 'talált' alapanyagokból, és azt megosztottuk az ott lévőkkel, adománygyűjtő-dobozos megoldással. A buli végén még némi aprópénzt is szét tudtunk osztani a szervezők között.

- Technika. Ezzel a résszel még kissé bajban vagyunk. Szerencsére szombat estére kaptunk kölcsön egy komolyabb hangcuccot aggregátorostól, ezért csak napközbenre állt le a zene. Köszönet érte Ramzy barátunknak! A mostani Freekenden sok-sok ember hozott valami technikai dolgot, hosszabbítót, elosztót a bulihoz, és végül csak összeállt.

Chillout dóm (fénykép: Frenchy)

Elégedettek vagyunk az eredménnyel, bár idő, energia és segítő kezek híján sok elképzelésünket még nem tudtuk megcsinálni. Szombat éjszakára kb. 100 partyarc gyűlt össze és érezte jól magát. Már a buli után kitaláltuk, hogy lesz folytatás, méghozzá február elején, a születésnapunk alkalmából. És így is lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése