2014. március 28., péntek

The Rabbit Hole - A Nyúlüreg

Már régóta készülök megírni ezt a bejegyzést a Bergennygóc főhadiszállásról, azaz a mostani otthonunkról. Lassan, de folyamatosan szépítjük és építjük a mi kis “kolóniánkat”, ami összesen 8 darab, ember által készített barlangból áll – ebből kettőt csak nagyobb munkával lehet majd használatba venni. 2013 júniusában találtuk ezt a helyet, és akkor már el szerettünk volna költözni a Rudy-farmról, hogy a saját projekteinkre tudjunk több energiát fordítani. Egyik korábbi bejegyzésben láthattok pár fényképet a helyről, abban az állapotban, amelyben találtuk. Keletkezésükről nem sokat sikerült kideríteni, szerintem 100-200 évesek lehetnek, régi lakóbarlangok és víztároló tartályok lehettek.

A Rabbit Hole, vagyis a Nyúlüreg (beleértve mindegyik barlangot) Tenerife déli részén található, nem messze a tengertől, San Isidro és El Médano települések között, egy barranco-ban. A barranco egy víz által kimosott völgy, olyasmi, mint a kanyon, csak szűkebb és kisebb. Nevét onnan is kapta, hogy első éjszaka, amikor ott aludtunk, a barlangban megjelent egy nyúl, mert valószínűleg előttünk ő is a barlangban lakott az egyik nyúlüregben. 2013 július elején költöztünk ide, olyan elképzelésekkel, hogy nem csak magunknak alakítjuk ki lakóhellyé, hanem egy közösségi helyet csinálunk belőle, ahol többen is elférnek. Az építési munkák nagyon lassan haladnak, de nem csak a lyukainkkal foglalkoztunk, hanem csináltunk pár bulit is, sőt túráztunk is a szigeten, amikor jó idő volt. Amióta itt lakunk, senki sem jött megkérdezni, hogy miért vagyunk itt, meg mit csinálunk, pedig a két legnagyobb barlang és a nappali-konyhakert igencsak látszik a barranco tetején lévő műútról. A terület valószínűleg a Tenerife South repülőtér biztonsági övezetében van.

Első beköltöző vendégünk Fáni volt, aki 2014 január 17-én érkezett meg hozzánk. Ezt követően szinte áradatként érkeztek mindenféle manók, lények, elfek, humanoid létformák – néhányan maradtak jelen pillanatig, sokan viszont csak napokig vendégeskedtek nálunk. A legtöbben a Freekend – Aquarius Birthday party után voltak nálunk, amikor is a buliról elindulásban lévő, kb. 20 tagból álló utazó rainbow family-t invitáltuk meg pár napra. Jelen pillanatban heten vagyunk, mint a gonosz vérnyulak, és mindenki magyar. Volt egy német és egy török-görög tagja is a közösségünknek.

Rengeteg elképzelésünk van még a továbbiakban, vannak 5 és 10 éves építési terveink is. Most már mint közösség működünk és többé-kevésbé segítjük egymást a saját személyes helyének kialakításában és legtöbbször egyéb dolgokban is. A közös feladatokat, mint a kajaszerzés, vízhordás, fahordás, fadarabolás, vacsorakészítés, stb. szintén megosztuk, így mindannyiunknak könnyebb az élete, nem mintha amúgy lenne okunk panaszra :) Idén nyárra Frenchyvel megyünk vissza Magyarországra, de valószínűleg marad majd itt valaki, hogy felügyelje és élvezze a barlangokat.



#3 és #5 barlangok, megtalálási állapot

Az udvarunk, 2014 januárjában

Szivárvány

Az udvarunk, 2014 március

Az udvarunk, 2014 március

#1 barlang, itt lakok Frenchyvel

A kemping övezet

Az udvarunk az #1 és #2 barlangok előtt, 2014 március

#3 barlang, buli, 2014 március

#3 barlang, buli, 2014 március

Az udvar és a barranco, 2014 március

Az udvar, 2014 március

Az udvar a tetőteraszról, 2014 március

#4 és #6 barlangok, 2014 március

Barlangavató buli, 2013 augusztus

Az új kőkanapé és az új tűzhely, 2013 szeptember

#1 és #2 barlang az épülő kőfallal

#2 barlang még takarítás előtt, most ez a raktár

Az udvarunk, 2013 szeptember

#2 barlang, padlóépítés közben, 2013 november

Készül a karácsony esti vacsora, 2013 december

További fényképeket láthattok a Nyúlüregről Facebookon.