Arról, ami hiányzik

Először is szeretném elmondani, hogy ennek az írásnak a 90 %-a hetekkel ezelőtt született. Azóta megcsináltuk a második Freekendet, amely egyben Vízöntő születésnapi buli is volt, azaz Pálmesteré, az enyém és még jó néhány barátunké, otthon és Tenerifén egyaránt. Az egészet részben annak a “pótlására” akartuk létrehozni, amiről az alábbi írásban olvashattok. Hogy milyen eredménnyel, azt még most nem árulom el, de már készül a Freekend – Aquarius Birthday Edition beszámolója is. Addig is – kis késéssel – íme, mi járt a fejünkben Karácsony és Szilveszter környékén.

Akik olvassátok a blogot, mindnyájan láthatjátok, hogy nem unatkozunk itt Tenerifén és nincs okunk rá, hogy megbánjuk a döntést, hogy itt maradtunk és próbálunk hosszabb távra berendezkedni. De természetesen mindig vannak dolgok, amik hiányoznak. Például a tejföl és a majoránna. Karácsony estéjén gombapörköltet főztünk tésztával, és jó magyar hagyomány szerint pukkadásig faltuk magunkat. Finom lett, de valahogy mégsem volt az igazi – tejföl és majoránna nélkül.

Nyáron egy idő után hiányzott az eső is. Szeptemberben, az első esti félórás eső alatt vagy 10 percig kint álltam az udvaron és élveztem, hogy petyegnek az arcomra a vízcseppek. Szinte éreztem, ahogy körülöttem minden elkezd fellélegezni és iszik, iszik, iszik. Aztán a december eleji több mint egy hetes eső megtette a magáét – miután sok-sok órát töltöttem azzal, hogy a barlangból pislogtam kifelé és szuggeráltam az vízelvezető árkot, hogy meg ne teljen, mert ha mégis, akkor onnantól befelé fog folyni a víz– na, ezután megint élvezem, hogy egy félsivatagban lakom.

Talán furcsán hangzik, de hiányzik az a fajta nyüzsgés is, ami a nagyvárosi élettel jár. Tudjátok, az az alapból magasabb fordulatszámon pörgő élet: amikor a rengeteg egyszerre jelenlévő ember és lehetőség miatt sok helyen vagyunk, de mégis minden pillanatban másokkal, máshol is lehetnénk. Az az állandó vibrálás, ami persze hosszú távon az idegeimre ment és el akartam menekülni belőle. Viszont másfél éve folyamatosan kisvárosokban, vagy a környékükön élek, úgyhogy a múltkor már az is eszembe jutott, milyen jó lenne elmenni egy moziba!

És persze hiányoznak az emberek. Jó lenne már egy igazi hosszút beszélgetni Anyukámmal, meglátogatni a húgomat és az unokahúgomat, csatlakozni egy péntek esti buli előtti bemelegítő társasághoz.

Plusz Pálmester külön kérésére ide kell írnom még a pálinkát is, és persze igaza van :)

Mindezek a dolgok olyanok, amiket tudva vagy nem tudva, de bevállal az ember, amikor egy ki-tudja-meddig tartó utazásra indul, és csak homályos elképzelései vannak hol és milyen körülmények között fog kikötni.

Amire viszont nem számítottunk az az, hogy valami sokkal finomabb, sokkal kevésbé kézzelfogható dolgot fogunk mind a ketten Pálmesterrel hiányolni. Olyan kevéssé kézzelfoghatót, hogy csak Karácsony környékére sikerült összerakni, mi is az, ami nincs meg.

Mind a ketten úgy éltük meg a budapesti életet, hogy részei voltunk egy olyan közösségi hálónak, ami jóval messzebbre ért, mint bármelyikünk személyes jóbarátai. Voltak persze kitüntetett csomósodási pontok: Tabán, ArtKatakomba, baráti lakásokba beépült “fekete lyukak” nekem, Pálmesternek ugyanígy a saját helyei. Meg persze “nyáron” (értsd: Psyweekendtől Chillweekendig) megannyi party, ahol találkozunk és együtt élünk meg mélységeket és magasságokat, jó és rossz pillanatokat, és még a rosszak is megérték, csak azért, mert együtt voltunk, még ha nem is mindenki személyes jóbarát.

Ez a sok-sok ember, és a rajtuk keresztül létrejövő kapcsolatháló az, amit röviden csak úgy hívtam, hogy a Törzsem. Pálmester Otthonnak hívja, van aki a Családnak. Azt gondoltuk, hogy hasonló érdeklődési körű emberek között automatikusan kialakul ez a háló, ezért kerestük a goásokat mindenhol. Barcelonában nem sok sikerrel jártunk, sem Andalúziában, sem Gran Canarián. Nincsenek goákok, nincsenek partik, vagy ha igen, annyira a föld alatt, hogy nem jutott el hozzánk az információ. Mivel Tenerifére egy alternatív hostel projekttel kombinált tranceparty-ra jöttünk, biztosak voltunk benne, hogy itt csak idő kérdése és megtaláljuk az itteni Törzset.

Hát nem. Itt rendszeresen vannak partik – gyakorlatilag minden teliholdkor –, de ezek itt egész másról szólnak. Egy estés széthullás, pörgés reggel 8-ig, 9-ig, aztán mindenki megy a maga útjára, haza vagy a tengerpartra, és nagy többségük nem is találkozik a következő partiig. Persze vannak párfős baráti társaságok, akik együtt jönnek és mennek, de ennyi. Kicsit az volt az érzésünk, mikor az első Freekendet szerveztük, hogy a többség nem is érti, minek tart egy parti egész hétvégén. De azért persze nem adjuk fel, próbálkozunk, mert hát pont erről szól nekem, nekünk pitypangmagnak lenni – szállni a világban, és ahol lehet, újabb-pitypangkolóniákat létrehozni...

design: Juhász-Nyárádi Anikó

Csak hogy egyértelmű legyen, ezt most abszolút nem panaszkodásból akartam leírni. Sokkal inkább azért, hogy Ti, akik ezt olvassátok, akik részei vagytok annak a közösségnek, amit magunk mögött hagytunk, a következő találkozáskor úgy nézzetek egymásra, hogy valami nagyon különleges, nagyon egyedi dolognak vagytok a részesei. Nem állítom, hogy sehol máshol nem létezik az a fajta goás közösség, mert hiszen csak Spanyolország különböző részein próbáltuk megtalálni, egy csomó országról mit sem tudhatok. De az biztos, hogy nem elég csak a zene és csak a partyk ahhoz, hogy ez létrejöjjön. Rengeteget gondolkoztunk rajta, mi az a plusz, ami még hiányzik. Talán a közös munka, talán az az érzés, hogy egymásra vagyunk utalva, mert együtt olyan dolgokat tudunk létrehozni, amit külön-külön képtelenek lennénk. De az is lehet, hogy egy olyan dolognak voltunk Magyarországon részesei, ami egyedülálló és csak ott és akkor történt meg. Nem tudom. De azt tudom, hogy amikor honvágyam van, akkor nem a Duna-part és a Parlament jelenik meg a fejemben, sem a Keleti-pályaudvar, sem a Budai Vár. Hanem három dimenzióban furcsán tekeredő lyukacsos anyagok és a Tabánban a fűre terített takarók. És persze arcok, mosolyok, és féléjszakás, meghitt és őrült beszélgetések.

És köszönöm, köszönjük mindannyiótoknak hogy voltatok és vagytok és még mindig ébren tartjátok a lángot. Találkozó legkésőbb idén nyáron :)