2013. június 5., szerda

Fractal Memories: erősen szubjektív partibeszámoló

Hasta la ultima gota de la gasolina


Dióhéjban a múlt hétvégi Fractal Memories party történései: hatalmas elvárások, először egy nagy, csalódott pofáraesés, aztán egy minden  előzetes elvárást elengedő elfogadása annak, ami van, és végül a hazatalálás az idegenben, avagy egy helyszín befoglalása. Hullámvasút a javából, avagy Psyweekend spanyol módra.

https://www.facebook.com/events/165791200250057/


Ha jól értettem, az itteni szervezőcsapatnak ez volt az első egész hétvégés bulija, eddig csak egy estés partik voltak Tenerifén. Ez látszott is a szervezésen, vagy leginkább annak a hiányán. A magyar káosz semmi ahhoz képest, ami itt fortyogott már amikor megérkeztünk. A partihelyszín egy félig romos ház, egy üres színpad és egy parkoló. Hmmm, nem túl biztató. A parkolóban felállítva egy jó nagy dóm, benne némi dekoráció és ágybetétek meg kanapék, ez már nem rossz. És 15 méterre a színpadtól az Atlanti-óceán, a tengerparton hatalmas sziklák, két helyen pedig természetes sziklamedence, amit a dagály tölt meg vízzel, és pont kényelmesen lehet úszkálni benne. Sajnos a parti alatt végig felhős és szeles volt az idő, de azért sikerült módot találni a lubickolásra.
Elvileg a tengerparton a sátrazás teljesen kizárt és tilos! Úgy kell nekünk, minek kérdeztük meg. A később érkezők kérdés nélkül verték fel a sátraikat mindenhol. Nekünk, mint fellépőknek, járt hely a VIP táborban, ami annyira biztonságos távolságban volt a partihelyszíntől, hogy még tőlem is biztonságban voltak a cuccaim, mert napi kettőnél többször nem akartam legyalogolni a táborba és vissza.
A Chill-ben se hangtechnika, se lineup, nem is volt egészen szombat délutánig. A nagyszínpadon hivatalosan 4-től 10-ig koncertek, a valóságban naplementekor kezdett az első zenekar, és a csúszás miatt volt, aki nem is jutott színpadra, lehet, szerencsére. Éjfél körül végre elkezdődött a nagyszínpad, először Pálmester, aztán néhány nem igazán emlékezetes DJ, de végre, végre legalább zene van és buli van! Hajnali 5-ig, mert akkor a hangtechnika lekapcsolt, leállt az aggregátor és bezárt a büfé – eddig volt engedély, most menjen szépen mindenki aludni! Sacival és Pálmesterrel szélütötten folydogáltunk egyik helyről a másikra és kerestük a bulit. Aztán valamikor reggel 9 körül feladtam, beletörődtem, hogy itt úgysem leszek úgy otthon, ahogy egy magyarországi bulin és elfogadtam ezt a spanyol bulit olyannak amilyen. És elaludtam, mert mást úgysem lehetett tenni.

Szombat délután egy egészen jó koncert, tánc a tüzes eszközökkel, amikor jön egy ismeretlen leányzó és leolt, hogy ezen a bulin nem lehet tűzshow-t csinálni. Mire szépen mosolyogva elmondtam neki, hogy én mint meghívott tűzzsonglőr vagyok itt, ezért kaptam a belépőmet, és tegnap is tüzeztem – erre a hírre hirtelen nehézlégzés jött a csajszira (Itt tegnap volt egy tűzshow?!), – és ráadásul ma is fogok. Végül megállapodtunk abban, hogy nagyon-nagyon vigyázunk majd és napközben semmiképpen nem tüzezünk. Utóbb kiderült, hogy az egyik főszervezővel sikerült beszélnem ;)
A Chill hangtechnika is csak szombat délután érkezett meg, mikor már lemondtunk róla. Mondhatjuk, hogy rettenetesen döcögősen indult el a parti, és aztán naplemente környékén rögtön le is állt – elfogyott a gázolaj az aggregátorból, és majd egy órán keresztül nem működött semmi! Végül néhány dobos és zenész rögtönzött zenéjére kezdtünk tüzezni, és az egyik szervező negyedóránként jött hozzánk, hogy abba ne hagyjuk még egy kicsit, nehogy elmenjenek az emberek. Na jó...
És aztán addig pörgettünk, amíg megjött a zene, és maradtak az emberek, megérkezett a régen várt pszichedelikus bummafejbe is, és végre, végre felszállt ez az űrhajó is! :) 

délutáni tekergés a chill-ben
fotó: Soniare Monteiro
Pillanatképek az éjszakából: ahogy újra meg újra játszunk egy utolsót a tüzes bottal, aztán megint jön valaki egy eszközzel és egy üveg lámpaolajjal; ahogy hárman Sacival és Pálmesterrel állunk a büfépult előtt, és már mondani sem kell, hogy fellépők vagyunk, csak hogy mit kérünk és mennyit; Pálmester szelíd mosollyal lehányja rumoskólával a gyönyörű hippinadrágját és a manóspulcsit, aztán békésen elalszik egy kőpadon; az óceánparton a sziklának csapódó hullámok dörgése; és még mindig nincs hajnal, még mindig jön a következő DJ-tapas: 30–40 perces szettek, nem tart sokáig, akár jó, akár rossz; a “chill”-ben reggae-parti: középen 40 ember teker és táncol és dobol, miközben a dóm falainál lemorzsolódott partiarcok alszanak; fel és eltűnő barátok, ahogy sodorja őket ide-oda a buli; igazi, hamisítatlan otthonérzés, kicsit máshogy de mégis ugyanaz.

A landolás aztán megint spanyolosra sikerült: 5 órakor megint minden zene leállít, még a dobolás is betiltva a chill-ben, a parton, a nagyszínpadon, mindenhol. Először megint levegőért kapkodok, de aztán elfogadom a helyzetet annak, ami, és élvezem a körülöttem örvénylő energiákat, az 5-6 irányból jövő legalább háron nyelvű bábeli beszélgetést. Aztán reggeli takarítás, kávémission a faluba, ahol a környék legelegánsabb éttermében, nyitás előtt kávézok egy német hulladékfém-kereskedővel, akivel fantasztikus beszélgetésbe bonyolódunk történelemről és a nevek filozófiájáról. És a legszebb, dupla meglepetésre érek vissza: messziről hallom, hogy megint szól a zene a Chillben, és a bejáratból látom, hogy a pult mögött Pálmester ül :)
És innentől minden megint ugyanúgy, végre megint otthon, csak itt elképesztő nemzetközi közönség dobol és táncol és ugrál a magyar cigányzenére! Daz barátunk veri szét a kezét a dzsembén, és ordít, hogy “fucking gipsy bastard!” és Pálmerster vigyorog, mint a vadalma. 8-ig van engedély, 9-kor megint egy kis trance, elvégre már úgyis mindegy. Az utolsó jelen lévő főszervező 11-kor feladja, megkéri, hogy ne legyünk nagyon hangosak és elmegy aludni. És egyik újonnan megismert magyar barátunk, Szabi még egyszer megeteti a generátort, és szól a zene, amíg az utolsó csepp gázolaj is el nem fogy.


A bontócsapat, avagy a maradékok kedd délután

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése