2013. szeptember 10., kedd

Party-élet Tenerifén


Ez a bejegyzés eredetileg szintén közösnek indult, aztán ráhagytam az egészet Pálmesterre, mert annyira elment a kedvem a partizástól Tenerifén. Aztán jött a hír, hogy megkaptuk egy már meghirdetett parti szervezését, van hangcucc meg aggregátor meg helyszín, semmi más. 5 nap alatt összehoztuk és megmutattuk itt, milyen a magyarok istene! Ez a bejegyzés nem erről a partiról szól, hanem az előzőekről, amiken voltunk. És megteszünk mindent, ami rajtunk múlik, hogy a partiélet Tenerifén ne csak ilyen legyen, mint ahogy alább olvashatjátok. (Frenchy)


Galactic Sidhu  Party @ La Caleta

Tenerifén már hagyománya van szabadtéri bulikat csinálni teliholdkor. A júniusi telihold hétvégéjén két buli is volt nagyjából egy helyen, La Caletán, az úgynevezett hippi-parton. Ez egy olyan rész a település mellett, ahol három barrancóban (~völgyben) emberek táboroznak, van aki csak egy-két éjszakára, de van, aki évekre - sátorban, ponyvák alatt, természetes és ember által készített barlangokban. Ez az egyik hely a szigeten, ahol az utazók, hippik, művészek, alternatív gondolkodásúak valamiféle közösséget alkotnak, és a saját készítésű ékszereiket, hangszereiket árulják az arra járóknak. És látogatók jönnek szép számmal. A helyszín gyönyörű, hatalmas sziklák, homokos és természetes sziklás óceánpart, kősivatagos táj, afrikai jellegű növényekkel.



La Caleta - második part
La Caleta - első part
La Caleta - az első és második partot elválasztó szikla
La Caleta - második part

Az egyik bulit az ott élők szervezték, ez lent volt teljesen az óceán partján. Zeneileg inkább hagyjuk, viszont akkor is egy hatalmas élményt adott. A másik buli, ahová meghívtak zenélni, az egy picit feljebb volt a hegyen, három természetes anyagokból (kő, fa, pálmalevél) összerakott kis házikóban. Az egyikben volt a DJ pult és a büfé, a másik kettő pedig beülős-feltengő helynek volt megcsinálva. A házikókat nem csak erre a bulira építették az ott élők, úgy tudom, rendszeresen vannak néha kisebb bulik, főleg áram nélkül. Szervezés-ügyileg is elég egyedi buli volt, ugyanis két csapat csinálta, a helyiek breakbeat, drum&bass és napközben reggae zenéket játszottak, a meghívott trance DJ-k pedig prytrance, goatrance és progressive trance zenéket. Mindezeket felváltva, egy DJ tört ütemeket játszott, amjd a következő trance-t. Éjszaka, mi magyarok (Zsuzsi, Frenchy és Pálmester) csináltunk tűz-show-t is. A buli másnap délutánig folytatódott.

 
La Caleta - második part a két partyhelyszínnel

Trance partyhelyszín
Pálmester éjszaka, goatrance zenékkel
Zsuzsi és Frenchy tüzezik
Pálmester nappal, progressive psytrance zenékkel
Nappali életkép

A többi fényképet a buliról lásd Facebook-on.



Root Vibes Reggae Party @ Rudy Farm, La Tejita

Ez a buli az akkori otthonunkban volt, ekkor még mi is ott laktunk Rudy farmján. A júliusi újholdkor szervezte ezt a reggae bulit Rudy és Andy, amelyben mi is sokat segítettünk. Sok napi munka van benne, hogy így nézett ki a helyszín: ponyva és háló tető építés, festés, dekoráció, takarítás, átrendezés, világítás. Szinte a magyar buliéletben éreztem magam, amikor már napokkal a fesztivál előtt ott vagyok és segítek összerakni a stage-eket, a technikát, a dekorációt, behordani a piákat a büfébe, stb. Ekkor éreztem először, hogy tényleg belecsöppentünk a tenerifei partyéletbe, és már nemcsak hívnak zenélni hétvégenként, hanem segédkezünk az összerakásban is.

Éjszaka ugyan nem volt túl sok ember, de a hangulat alapjában nagyon kellems volt, csináltunk egy tűz-show-t és beálltunk a büfébe is. És büszke vagyok magamra, mert büféztem spanyolul! A reggae zenéket jórészt Rudy játszotta, de azért másfél órán keresztül én is zenéltem. A buli másnap reggel folytatódott, aki ott volt, még bulizott amíg bírta. A party után mi belefogtunk a saját projektünkbe, elkezdtünk felújítani egy régi lakóbarlangot, és gyakorlatilag a buli utántól már ott is lakunk.



Rudy-farm, az udvar
DJ pult
Szabadtéri nappali
Reggae-asztal - festette: Frenchy
Reggae-nap és útjelző táblák
Zsírkréta dekorációk
Készítette: a felsőt Pálmester, az alsót Andy, Frenchy és Pálmester
Éjszakai tűz-show (Pálmester játszik)
Éjszakai életkép
A buli másnap is ment tovább
Nappali életkép a nappaliban

A többi fényképet a buliról lásd Facebook-on.



Midnight Climax @ Midnight Lounge Bar, Playa De Las Américas


Playa De Las Americas az egyik legfelkapottabb turistaközpont Tenerifén. A buli egy kis bárban volt, szemben az Atlanti Óceánnal, a sétálóutca mellett. Annak ellenére, hogy zárt tér, tetszetős volt a helyszín.


Playa De Las Américas, óceánpart, naplemente
Playa De Las Américas, az egyik legnagyobb turistaközpont a szigeten
Midnight Lounge Bar, a helyszín
Pálmester in trance

A többi fényképet a buliról lásd Facebook-on.



Rave Fullmoon Party @ El Fraile

Csodálatos óceánpart, telihold, jó idő. Nem jött el túl sok ember, talán mert nem hirdették túlságosan, de aki ott volt, azt hiszem, jól érezte magát. Kár, hogy reggel 8 körül befejezték a zenét... Ketten játszottunk JotaJotával egész éjszaka. FlorDeFuego tűzshow is volt :) Ezalatt otthon 4.49 Gatheringre partyzott a bergennygócok hada, gondoltunk ám Rátok, küldtük az asztrális gennyet!


A helyszín
Majdnem fullmoon
Éjszakai tűz-show (Frenchy)
Éjszakai tűz-show (össznépi produkció)
Partynép
Lemezlovászok (Pálmester és JotaJota)
Kaktuszok
Egészségetekre Bergennygócok!
Az üregi rém visszatér és lecsap a pezsgősüvegre

A többi fényképet a buliról lásd Facebook-on.
 


Lunatic Family Fullmoon Party @ El Médano

Ide "csak" bulizni és tűzshow-t csinálni mentünk. Még szép, hiszen szinte a szomszéd barrancóban volt. Tetszett a vetítés, a zene, a helyszín, az emberek, viszont reggel még pörögtünk volna tovább...

Projektoros vetítés a szemközti sziklafalra és a telihold

Éjszaka

Hajnal
Reggel

Reggel

Afterparty a parkolóban :)

1 megjegyzés: