Üvegszilánk-gyűjtögetés

Ez lett az új hobbim az elmúlt két napban. Azt hiszem, jól választottam hobbit, mert hogy elég sok van belőlük. Becslésem szerint pár ezer darabot összegyűjtöttem tegnap reggel óta. Egészen pontosan egy nagy bevásárlótáska, egy kisvödör, 3 levágott tetejű nyolcliteres ásványvizes flakon van tele, plusz egy felmosóvödör félig. Szóval alapanyag van bőven, jöhetnek a kreatív ötletek.

Eredetileg persze nem a legyőzhetetlen alkotásvágy hajtott az üvegszilánkok összegyűjtésére. Három napja Rudy, a házigazdánk egy új, minden eddiginél messzebbre pattanó labdát dobált a kutyájának, aki boldogan szaladt érte és hozta vissza. Utoljára aztán egy jókora vágással a talpán, amit persze csak akkor vettünk észre, mikor Rudy már elment, a kutya meg vértócsákat hagyott szanaszét a nappaliban. Telefon, fertőtlenítés, kötszer, a kutyának meg napokig tartó szobafogság és folyamatos baszogatás (“Balú, nem megmondtam, hogy ne nyalogasd?!) Mivel ezt nem szeretném még egyszer, tegnap reggel nekiláttam a környékünkön található üvegszilánkok összegyűjtésének.

Amiből van a ház környékén bőven. A tegnap délelőttöm a nappali és a mi lakrészünk közötti kábé 10 méteres ösvény és környéke megtisztításával telt. Két óra után kezdtem úgy érezni, hogy egy kimeríthetetlen üvegbányára bukkantam: ahányszor azt hittem, hogy már készen vagyok egy kéttenyérnyi területtel, és arrébb mozdultam egy fél lépésnyit, a kicsit másképpen beeső fényben újabb és újabb szilánkok csillantak meg. Aztán rájöttem, hogy ha egy fadarabkával nagyon óvatosan megkavarom a földet, még újabbak kerülnek elő. Két óra után végre tisztának tűnt a terület – azóta már tényleg csak egy-egy darabot találok, majdnem mindig, ahányszor végigmegyek az utacskán.

Ma aztán nekikezdtem a házzal szemközti dombok kitakarításának. Amik, mint rájöttem, igazából nem dombok, hanem sittkupacok, amiket telihordott földdel a szél, úgyhogy itt aztán tényleg egy bányát találtam. Ami a spanyol viszonyokat ismerve nem csoda. A farmház évek óta üresen állt, mikor Rudy befoglalta, és Spanyolországban három dolgot szokás csinálni, ha látsz egy üresen álló házat. Az első, hogy befoglalod magadnak, de ez nyilván csak azokat érdekli, akiknek nincs hol laknia. Akinek van hol laknia, azok két dolgot szoktak tenni. Az egyik, hogy oda hordják a kutyájukat sétálni. A másik, hogy odahordják a szemetüket. Az előbbit végül hazaviszik, az utóbbit viszont nem. Mivel itt nagyon népszerű a kutyatartás, az a gyanúm, hogy eme két tevékenység végrehajtói között erős átfedés van. Lehet, kutyasétáltatás közben akadnak rá az ideális illegális szemétlerakó helyre, aztán két séta között megjelennek az autóval és megszabadulnak a felesleges sitt-től.

Miközben a földből 10 centire kiálló törött üvegablak-darabokat meg a fűrészes élű borospalack-nyakakat szedegettem, azon gondolkoztam, vajon hány kutya ment már haza csúnya vágásokkal a talpán? És mi a helyzet a többi állattal? A gyíkokkal? A macskákkal? És tényleg itt táncolgattam és a partin mezítláb?!

Már a gyűjtögetés kezdetén rájöttem, hogy ez igazából meditáció. Megtisztítok egy darabot a Földből, eltüntetem az emberi tevékenység nyomait. És erősen a jelen pillanatra koncentrálva kell a feladatot végezni, ha nem akarok úgy járni, mint a kutya. Azt hiszem, az elkövetkező napokban sokat fog tökéletesedni a jelenre való koncentráló-képességem; vagy ülhetek majd én is a nappaliban, tapaszokkal a kezemen. És a végén (ha a végére lehet érni egyáltalán) lesz majd legalább 50 kilónyi mindenféle színű, vastagságú és formájú üvegdarabom, amivel aztán majd ki kell találni, hogy mi legyen.

Van az egyszerű megoldás: apránként bevihetném a városba, és beszórhatnám a mindenhol elhelyezett szelektív üveggyűjtő konténerekbe. De ez olyan egyszerűnek tűnik, hogy nem lehet ez a megoldás. Először is, ha ilyen egyszerű, miért nem csinálták ezt azok, akik szétszórták a tanyán? Tuti, hogy van néhány kukasziget, ami jóval közelebb van hozzájuk, mint a városon kívül a dombtetőn álló farmház. Másodszor, ha odaviszem őket, akkor az történik, hogy elviszik egy üzembe, ahol aztán újra borospalackot gyártanak belőlük, és végső soron megint egy elhagyatott ház udvarán végzik majd. És nem azért gyűjtöttem össze őket, hogy fél év múlva valahol máshol lapuljanak alattomosan, gyanútlanul surranó gyíkokra és felelőtlenül szaladgáló kutyákra meg mezítlábas hippikre leselkedve. Úgyhogy most valami új, kreatív hasznosítási módszeren töröm a fejemet. Lehet, hogy hősiesen lemondok róluk, és átviszem őket a szomszéd barrancoban lakó Daznak, aki üvegszilánkokból akar gyíkokat mozaikozni a padlójára. De lehet, hogy nem adom neki őket. Végül is abban a völgyben is van mit gyűjtögetni, több is, mint elég.