Egy katonai tábor meghódítása

Múlt héten a buszról vettünk észre egy üres, kastélyszerű épületet Torremolinos határában, és azonnal tudtam, hogy ezt nekem még fel kell deríteni. Múlt heti ninja mission-ünk ennek a felderítése volt. Az expedíciós csapat tagjai: én, Pálmester és Esa, az egyik finn ninja.

Elég sokat kellett hozzá tévelyegni a hegytetőn lévő urbanizációban, mert a spanyolok városépítési stratégiája még mindig a középkornál van leragadva. Úgy tudom elképzelni ennek az utcaszerkezetnek a keletkezését, hogy minden talpalattnyi helyet eladnak teleknek, aztán akik építkeznek a telkekre, azok megoldják valahogy a telekre való eljutást és az utak aszfaltozását. Hogyan máshogy végződhetne egy utca hirtelen egy az úttal kábé 70 fokos szöget bezáró falban? Ez itt ráadásul a város leggazdagabb negyede; elképesztő épületeket láttunk, és persze sehol egy „se vende”, azaz „eladó” tábla. Vannak, akiket nem érintett meg a válság :)

De miután nagy nehezen kijutottunk az autóút mellé, már csak egy kis kitartó gyaloglás kérdése volt, hogy eljussunk a „kastélyhoz”, ami közelről inkább egy golfpálya, vagy valami parkszerűség egykor volt bejáratának tűnt. Persze jó spanyol szokás szerint a földszinti kapuk lefalazva, bekerítve és összegrafittizve. 

forrás

Körülötte pedig egy több hektáros park, ahol semmi, de semmi nincsen, csak gyönyörű facsoportok és kanyargós utacskák. Körülötte pedig végeláthatatlan drótkerítés. Itt született meg az elhatározás, hogy nekem ide mindenképpen be kell jutnom.

forrás

Néhány dologról már kitapasztaltuk, hogy hogyan működik Spanyolországban. Az egyik ilyen szabály, hogy ahol kerítés van, azon valahol lyuknak is kell lennie; főleg ha mögötte látványosan nem használt terület van. És minél hosszabb a kerítés, annál nagyobb eséllyel van rajta bejárat. Több mint a fél parkot meg kellett kerülni, mire az elmélet újabb fényes igazolást nyert. De lyuk helyett akár hátsó bejáratnak is nevezhetném, mert szép gondosan vissza volt drótozva, ne legyen annyira szembetűnő, hogy rés van a védelmi rendszeren. De egy kis drótcsavargatás, és már bent is voltunk :)

forrás

A kastélyba bejutni már egy kicsit küzdelmesebb volt. Persze itt sem mi voltunk az elsők – az épületet körülvevő drótkerítésen újabb dróttal befoltozott rés, utána meg egy kb. 40 cm átmérőjű lyuk a falban. Ez utóbbit kicsit még tágítani kellett, és így is csak fejjel előre tekergőzve, de bejutottunk!

Bent az elhagyatott épületekben szokásos sitt, törmelékhalom és omladozó mennyezet fogadott minket, úgyhogy egyelőre a beköltözést elhalasztottuk :) Bent megittunk egy üveg vörösbort az újabb „foglalás”-ra, aztán kint még megszedtük a parkban álló mandarinfát, és leléptünk, amerről jöttünk. Itthon kutakodtam egy keveset az interneten, innen tudom, hogy a Comandante Benítezről, egy spanyol háborús hősről elnevezett egykori katonai tábort sikerült bevenni. Azért üres, mert a malagai önkormányzat és az egyik minisztérium vitatkozik a tulajdonjogán. És amit megláttam lelki szemeimmel – a park tele színes sátrakkal, színpadokkal és hippikkel – az sem teljesen irreális, íme:

forrás

Illegál hippitalálkozó jövő nyáron egy üres katonai táborban?