Gran Canaria másodszor

Végre összeszedtem magam, és most biteket ragadok írni egy kis beszámolót Gran Canariáról. Hallottam már több ismerősömtől is, hogy Kanári-szigeteken télen jó idő van, sátorral-függőággyal egyszerűen be lehet utazni a szigetet.

Afrikai táj, kaktuszok kősivatag, Atlanti Óceán, Maspalomas (fényképek: Daniella)

Elsőként a reptérre, majd Danielláékhoz, Maspalomasba érkeztünk - már sötétben, így igazából a szigettel való ismerkedést Maspalomasban kezdtük. Atlanti óceán, nagyváros (dehogyis város, csak egy halom hotel, apartman, nyaraló, étterem, bevásárlóközpont), öreg finn-svéd-norvég-német-dán turisták, szél, homokdűnék, kősivatag, afrikai növények, vízmosta sziklák, Helló magyarok!

A díszes csapat Maspalomas fölött (fénykép: Daniella)

A táj elvarázsolt, nem láttam még ilyesmit, csak fényképeken és természetfilmekben, és most itt lehetünk, átélhetjük, megtapasztalhatjuk. A vulkáni sziklákban rengeteg a barlang, van kisebb és nagyobb, üres és lakott, meg rendesen kiépített és beépített is, kerítéssel, kerttel... A zsonglőrködésből az első napokban nem gazdagodtunk meg, így láttunk, hogy a kompjegyre valót Tenerifére rövid idő alatt nem tudjuk összeszedni, és inkább maradunk Gran Canarián, legalább lesz időnk megismerni. Kezdeti aggodalmunk ellenére a kaja miatt sem kell parázni, az apartmanokból és a szupermarketekbol (Dino szeret minket) annyi minden találunk, hogy az már sok is. Magyarországon a mérnöki fizetésemből sem tudtam ennyi finomságot megengedni magamnak.

Az időjárás valóban megfelelő, majdnem tökéletes. Állítólag ritkán esik, bár azt tapasztalom, ez nem igaz, már a harmadik esős időt kapjuk el január közepe óta, és ebből az egyik kb. három napig tartott. Azt mondják, októberben esett ezelőtt, és biztos vagyok benne, hogy a növényeknek szüksége van rá. Néha erősen fúj a szél, de ezeket leszámítva igen kellemes a hőmérséklet, napközben 20–30 fok van, éjszaka 12–18. Télen ez teljesen megfelelő számomra. Azt mondják, nyáron meleg van, 40–50 fok, de olyat is hallottam, hogy megmarad a kellemes 30 fok körüli hőmérséklet - ezt még nem tudom, még csak március vége van.

A táj: az északi és a keleti része a szigetnek eléggé be van építve, és jórészt csak az emberek építményei látszanak meg néhány kopár sziklás domb és hegy. Délen, amerre jártunk, az óceán közelében dombos-hegyes kősivatag van, afrikai bokrokkal és kaktuszokkal. Sok a barranco, azaz az esővíz által kimosott völgy a sziklák között, amik persze jó nagyra nőttek az idővel. Ezekbe víz csak akkor van, ha esik az eső. A Mogán völgy nagyon szép, kb. 10 km hosszú, 500–1000 m körüli magasságú sziklák veszik körül, feljebbi részén még van természetes patak (aztán a sok kút és öntözés miatt a völgy felénél már üres a meder), zöld növények, természetes fenyőfák és ültetett mindenféle fák. Ennyiféle fenyőt még nem láttam, van egy-két nagyon vicces és furcsa kinézetű is.

Mogán-völgy (forrás: internet)

Tasartico fölött a Playa GüiGüi felé (fényképek: Massimo)

Maspalomastól Puerto De Mogánig sétáltunk végig az óceán közelében, sok helyen csak a veszélyes főúton, mert nem igazán van út a gyalogosoknak. Láttunk hatalmasra épített szállodákat, nyaraló övezeteket, beépített barrancokat, tönkrement paradicsommezőket - üres kőteraszokat, befejezetlen építkezéseket, egy-két természetes és szép óceánpartot. Egy napot voltunk Puerto Ricoban, nekem nagyon nem jött be, ijesztően nagyra nőtt üdülő-szállodaparadicsom, hatalmas pusztítással ránőve a hegyekre-völgyekre. Ami tetszett: Playa De Los Frailes, ez egy természetes part Puerto Rico után Mogán felé. Az óceánparti része még érintetlen, kissé köves, kissé sziklás, sok rákkal, hallal, meg egyáb tengeri lénnyel. Sajnos a völgyben elkezdtek valami szállodaszerűségnek helyet túrni, amit (szerencsére) a válság és (úgy hallottam) a természetvédők tiltakozása miatt leállítottak. Másik szép part még a Playa De Tiritana, ahová ugyan nem másztunk le, de látszik, hogy páran laknak lent sátrakban, és fentről igen szépen néz ki. A harmadik ajánlott part a Playa Veneguera, ami már Puerto De Mogán után van, kisebb emberi beavatkozásokkal, de szép fekete homokkal. Mogán fölött van egy erdő, három vagy négy tóval, fenyőfákkal, ~1000 m magassággal, ~1500 m körüli hegycsúcsokkal, sok természetes forrással, gyönyörű kilátóhelyekkel - mi két napot és két éjszakát töltöttünk itt, közel a sziget legmagasabb pontjához. 1300 méter magasság körül sem volt olyan hideg éjszaka, mint gondoltam, láttunk olyat, ahogyan a felhők jönnek, folynak, minden fehér ködös lesz, ellepik a hegyeket és átfolynak a gerincükön.

forrás: internet

forrás: internet

Jelenleg Puerto De Mogán fölött, a természetben, egy barlangban találtunk ideiglenes otthont, ahol a cuccainkat biztonságban tudhatjuk és elkalandozhatunk a szigeten akár több napra is. Barlangunk előző lakója Micheal, aki már az alvóhelyet és némi kőasztalt épített, de aztán tovább indult. Csináltam polcokat, asztalt, tűzhelyet, konyha-padlólapozást kövekből – tisztára, mint a Flintstone családban :) Gyönyörű helyen van, kb. 400 méter magasan egy sziklás hegytetőn, csodaszép kilátással a környező hegyekre (a kisvárost egy másik hegy takarja, csak egy útszakasz, egy világítótorony és két adótorony látszik, meg a távolban pár tanya és egy banánültetvény). Kár, hogy nem tudom lefényképezni. A vizet és az ingyenkaját a kisvárosból, ~400ˇm és kb. 3km távolságból kell hozni, áram és internet nincs – de ezek nélkül is meg lehet lenni egy darabig.

Puerto De Mogán (forrás: internet)

Utunk a barlanghoz (forrás: internet)

Továbbiak: most épp a sziget fővárosában, Las Palmas De Gran Canariában vagyunk. Szép a part, nagy a város, van internet... Most láttuk, hogy Tenerifén, jövő hét végén lesz egy psychedelic trance party, és megvan a pénzünk a csütörtöki kompra – tehát ha minden jól megy, akkor ott leszünk! Partyra és új helyekre készen állunk! Chillweekend volt számunkra az utolsó, már hiányzik... hiányoztok! Aztán meg keresem a belső hívást; keresem az otthonomat; keresem a népemet és a törzsemet...

Tasartico fölött a két vándor-manó, háttérben a Playa GüiGüi (fénykép: Massimo)

Nektek is megosztom pár mixemet, amelyeket elküldtem fesztiváloknak promóként. Hallgassátok, élvezzétek, terjesszétek :)

Love, Peace & Sunshine Gran Canariáról

Pálmester – The GatesOf Heaven (goatrance)

Pálmester – The MillionNames Of God (world music, ethnodub)

Pálmester – SolarSystem [Part 1 & Part 2] (ambient trance)

Pálmester – Kisherceg (psychedelic dub)

Pálmester – VanishingDreams (psychedelic dub)

Gran Canaria először

Amikor megtudtam, hogy a szépen összerakott útitervünk Tenerifén át La Gomerára és a Rainbow-ra kútba esett, őszintén szólva sírva fakadtam, és az egész világnak – legalábbis annak a közelemben levő részének – többször is nyomatékosan kijelentettem, hogy eszem ágában sincs Gran Canariára jönni, nincs itt semmi, ami érdekelne, és amúgy sincs semmi közöm ehhez a szigethez.

Aztán persze jöttem. Nyilván nem hagyhattam veszendőbe menni a repjegyet, meg amúgy is, az utazás legizgalmasabb része, amikor olyan helyen lyukadunk ki, ahova eszünk ágában sem volt menni. Legalábbis ezzel vigasztaltam magam, de az alapvető hozzáállás az volt, hogy nem szeretem ezt a szigetet, mert ide kell jönnöm, pedig nem akartam.

Ehhez képest az ötödik hét végére kezdem azt érezni, hogy a legjobb helyen vagyunk itt Gran Canarián. Vagy inkább úgy mondanám, hogy kezd meggyőződésemmé válni, hogy ez a sziget szeret minket, és annyi szeretetet, amit kapunk, egyszerűen nem lehet viszonzatlanul hagyni.

Kezdjük mondjuk a kajával. Az már az első pár napban leesett, hogy itt sem fogunk éhen halni; ettől igazából nem is tartottam. Daniela még le is fényképezte az első esti zsákmányt:

A papírdoboz nagy része édesburgonyákkal van tele, ami az egyik kedvencem; Budapesten néha megajándékoztam magam egy-egy darabbal...

De azóta annyi és olyan kajákat találtunk, hogy hmmm, hát igen, az a nadrág, amit Sitges óta csak övvel tudok felvenni, tegnap este hirtelen nem hogy jó lett rám, de a vacsora után egyenesen szűk lett. Napok óta az a kitűzött terv, hogy nem eszünk nagy vacsorát, de hogy lehet nem megenni egy patata de tortillast, a tegnapról maradt articsóka-salátát, a négy-ötféle sajtot (ebben a melegben tuti megpenészednek pár nap alatt), a hatalmas paradicsomokat vagy a magos fekete kenyereket.

Aztán ott van a „lakhatás”. Már Andalúziában is elképesztő „manózugokban” sikerült tanyát vernünk, például az Atlanti-óceán partján a hatalmas fenyőfában; de sose laktam még sem kiszáradt folyómederben, sem néhány méterre az óceánparttól egy kerek kőházikóban (na jó, teteje nem volt, csak egy ponyvadarab árnyékolónak és éjszakára a csillagos égbolt), sem pedig barlangban. Mármint GC előtt. Ráadásul nem ám akármilyen barlangban: pont egy kétszemélyes, száraz keleti fekvésű barlang, az Atlanti-óceánra néző kilátással, és alig néhány méterrel feljebb, pont felettünk van a hegy tetején lévő szikla, rajta a tökéletes reggeli jógázó és esti naplementenéző hellyel. Ha nem párás az idő, még Tenerife is látszik, a vulkán csúcsa. És 40 percnyi sétára az első olyan városka, amelyik tényleg tetszik: néhány kanyargós utcácska a hegyoldalban, egy egész városrész a vízre épülve, és a tenyérni playa, kétoldalt a meredek, sziklás hegyekkel.

Puerto de Mogán

Aztán a táj, ami egyszerűen lélegzetelállító. Kell hozzá szem, hogy meglássa a szépségét: elsőre azt éreztem, hogy az egész táj száraz és halott. De minél többet vagyok itt, annál több apró, vagy egész nagy zöld szépséget veszek észre. Ezek a kaktuszok már az első kirándulás alkalmával szembetűntek:

De azóta láttam az icipici lila virágtól az embermagas kaporszerű zöldessárga izééig sok-sok mindent. És a sziget közepén még nem is jártunk. De itt amúgy sem a növények az egyes számú látványosság, hanem a sziklák.

Mindenféle színű, formájú, alakú, méretű és anyagú sziklák. Annyira csupaszak, hogy tisztán látszik, hogyan rakódtak egymásra a vulkán újabb és újabb kitörései során a lávarétegek. És amikor már azt hiszed, hogy érted az egészet, akkor az egésznek a közepén felfedezel egy mészkőcsíkot, ami meg ugye a tenger alatt keletkezik – szóval ez az egész táj az Atlanti-óceán mélyén született. Inverz Atlantisz, amit nem elnyelt, hanem kihányt magából az óceán. De tényleg, még darabos hányásra emlékeztető sziklarétegek is vannak :) Sajna, ezt kénytelenek vagytok elhinni, mert képünk nincs róla.

Legvégül pedig az emberek: itt Puerto de Mogánban mindenki megfordul, aki erre a szigetre jön, és a holiday resort úszómedencéjén kívül maga a hely is érdekli. Európa minden országából mindenféle emberek a hátizsákos turistáktól a gondtalanul pénzt szóró nyugat- és észak-európai üzletemberekig. Akik lehet, hogy máskor és máshol nem kellemes társaság, de itt valahogy kinyílnak: két ilyen arc és egy olasz csajszi társaságában ünnepeltem péládul a születésnapomat. Csak megláttak minket sétálni a playán alkonyatkor, színes ruhákban, és meghívtak olasz vörösbort iszogatni és pizzázni az asztalukhoz. Ma meg az út mellett gyalogoltunk Mogánba, hogy megtaláljuk a könyvtárat – erre megáll egy kocsi, felvesz minket egy olasz srác, akivel aztán Mogán helyett meg sem állunk a sziget egyik leghíresebb hippitanyájáig – legalábbis ameddig kocsival el lehet jutni. Aztán még becsületesen megmásztuk az 500 méter magas hegyet, de naplemente lévén, a Playa Güigüi-re való leereszkedést máskorra halasztottuk. Aztán még elhozott magához a szállodába, ahol telefont töltöttünk, internezetünk, beszélgettünk, vacsoráztunk (megint ennyit a kalóriaégetésről), zuhanyoztunk meleg vízzel, és most a nappaliban mindjárt megyünk aludni, csak még ezt az írást befejezem.

Mondjuk most.

Utólagos köszönet Danielának a képekért és a Volver Hostelnek a netkapcsolatért :)