2013. november 13., szerda

Evaristo Goarcía

Az első saját szervezésű partynk Tenerifén. Még május végén, a Fractal Memories fesztiválon megbeszéltük Szabival és Dazzal, hogy mi is csinálunk egy jó bulit. Aztán mindenki ment az útján, beszéltünk róla, de az akkor inkább csak álmodozás volt. Frenchyvel voltunk pár bulin a nyáron, ahol csináltunk néhány tűzshow-t meg én zenéltem mint DJ, és a Rave Fullmoon bulin felajánlottuk a segítségünket JJ-nek és Gorkának a következő bulijukhoz. Ami elmaradt.

Augusztus 24.-én, a Lunatic Family Fullmoon party előtt tartottuk a barlangavatünkat, ahol Szabi mondta, hogy JJ-nek van egy 31.-ére egy meghirdetett egy éjszakás partyja, de elutazik, és nem tudják megcsinálni, ezért ha szeretnénk, szervezzük meg. Hogyisne szeretnénk, ez volt az egyik vágyunk a sokból! Hétfőn tudtuk meg, hogy ki van írva négy DJ, akikhez nincs elérhetőségünk, és a party neve: Evaristo Goarcía, amiről még most sem tudjuk pontosan, mit is jelent. Valószínűleg egy névre lehet asszociálni belőle.

7 napunk volt. A neten már fent volt az infó, és a 24.-ei bulin is tudtunk szólni néhány partyarcnak. A fennmaradó pár napban összeszedtük innen-onnan a dolgokat a fedett tánctérhez és a DJ pulthoz, valamint egy napvédett párnás-leülős-kisasztalos chilledőhöz, és csináltunk néhány dekorációt. Persze, mint ahogyan az lenni szokott, sokat kellett a helyszínen improvizálni az építkezés alatt, amit már pénteken elkezdtünk. Az utolsó pillanatban, a helyszínre menet sikerült vennünk egy 18W-os UV csövet, ami rengeteget dobott a látványon. Még szerencse, hogy Frenchy talált korábban egy lámpatestet a rövid UV csőhöz, én meg vezetéket.

Sokat késleltetett az építkezésen az a dolog, hogy pénteken a földúton az óceánpart felé menet fennakadt Szabi kocsijának az alja, és szétjött valahol az üzemanyagvezeték, ezért a puttonyos kocsinyi cuccot a kezünkben kellett elhordani a helyszínre, ami onnan kb. 1,5 km volt. De szombat estére még a sztrájkoló aggregátort is sikerült elindítani, amivel együtt a party is beindult.

Az éjszaka kb. 60 ember volt ott, és láthatóan jól érezte magát. A helyszín gyönyörű, a korábbi Rave Fullmoon party helyszíne volt, majdnem a legdélibb pontján Tenerifének, óceánparton, a sziklás-kaktuszos kősivatagban, elég messze a lakott településtől, El Fraile-től. Az időpont pedig mint a nyár lezárása, az ősz (hidegebb, esős idő) kezdete, 2013 augusztus 31 szombat éjszaka.

Csupán két DJ játszott egész éjszaka, egy fiatal olasz srác, BongMaster (a mi felfedezettünk), aki dark psytrance-t és reggel techno-t és deep house-t játszott. A másik lemezlovász pedig én voltam, progressive-el, goatranc-el, és életemben először dark psytrance-el.

Ugyan nem ebből a buliból gazdagodtunk meg, de rengeteg tapasztalatot és szép élményt szereztünk, valamint a visszaigazolást az élettől, hogy igenis meg tudunk csinálni egy illegális psy partyt Tenerifén. Azt hiszem, elég jól, ahhoz képest, hogy nem volt sok időnk gondolkozni és sok szép dekorációt csinálni. Majd a következő partynk még jobb lesz. Mert hát elhatároztuk, hogy lesz folytatás (lásd később, Freekend). 

Helyszín, építkezés

A DJ pult, még a hangtechnika nélkül

Éjszaka, Frenchy tüzezik

A DJ pult UV fényben

Partynép

Reggeli csapatás

Magyar barátunk, Szabi, az egyik szervező (rajtunk kívül)

Angol barátunk, Daz, a másik szervező (rajtunk kívül)

Délelőtti életkép

Party után, elégedetten

Ami hátramaradt utánunk - kőkupacok és egy kőmosoly


2013. szeptember 26., csütörtök

Our projects on Tenerife

First of all, I would like to apologize from all our friends who are not familiar with our beautiful, exotic Hungarian language for not writing this text sooner. The extreme scarcity of our resources (electricity and internet connection) are big part of the reason why this was delayed for so long. But we hope that you are still interested in us! :)

So, a quick backup: after spending the first three months of 2013 on Gran Canaria, we decided to come to Tenerife to visit a one night openair trance party and participate in the project of the landowner. So the next three month we spent in the same place, a squatted ex-farmhouse close to El Medano in the south of Tenerife. After crowning our activities there by making a reggae party, we just decided that it is far better for us to do our own projects on the island instead of investing energy and work to make someone else's dreams come true. But it was during this time also that we realized that we would like to spend more time on this island and make a long-term basecamp here.
I could write a long, long text only about the reasons and about Tenefire, and I plan to do so, but this has to wait for a while. What you can read here is what we have done so far and where we are heading now.

Fireshows 

After the very intense moments of flor de fuego at the Costa del Sol and the holiday time on Gran Canaria, we did not make too many fireshows on Tenerife. However, strangely enough for us, summer is NOT the best season for doing these kind of things here. First of all, practising in 40 C under the strong African sun is a challenge in itself. And about the people – well, life does not really stop here in the summer – it only gets extremely slow-paced. Of course, every time we went to a party we spinned some fire:

Fan dance at Evaristo Goarcía
Pálmester at el Fraile
Zsuzsi and Virginia at La Caleta
Just for ourselves
 
But lately we've met ultraVioleta, an amazing dancer, and working with her seems to change everything.

This weekend we plan to make our first show together -- and see what happens. And the winter is coming soon, and with it all the street performers escaping the ice and snow of Europe. So the first time in my life I can hardly wait the winter to come :)

The Rabbit Hole

Have you, guys, ever thought about living in a cave? I never did, not until it happened on Gran Canaria. But those two months were meant to be a “once in a lifetime I must try it” kind of experience. But then we came here and met some surprises. On Tenerife there is a tradition of living in caves that goes back to many centuries, starting with the original berberic islanders who lived here before the Spanish conquest. And now many hippies, street artists, pirates and other fairytale creatures are populate the caves of Tenerife. And there are many, many caves, and looks like we have just found our hole in the world.

So here is the TRUE story of how The Rabbit Hole was born from almost nothing, recorded for the future in the form of a photo comics:

This is where we started from
and these heap of stones was our courtyard.
But we were strong and persistent in our efforts:
we've cleaned 5 cubic meters of dust and stones,
repaired the floor,
and we are building the walls now.
Sometimes we stop working, because we host and organize parties,
and now we have places to sit for 11 people on the couryard,
a view from the roof terrace to the North – in the background the top of Teide (3718 m),
and a view from the roof terrace to the South – in the background the Atlantic Ocean,

And we hope than at least some of you are getting at our bait and jumps for some days, weeks or month into this Rabbit Hole to visit our magical wonderland :)

Parties

First it was only Palmester dj-ing at some parties, but soon we also went as fire performers. After the almost two-year-long lack of trance life, first it was amazing just to be at a party, dance to loud music under the stars and meet people like us. And we saw many, many beautiful places on these island. If you are interested in the photos, check out this entry from Palmester.
However, the ever-present party-organizer bug just started to buzz his song in our ears very soon. We saw many things that we liked, some that we did not, and many, many visions how to make all these in our own way. After all, we have come from and organized parties in Ozoraland and we just could not help wanting to just DO it. Then, in the end of August, we got the news that there is a sound system and a generator available and a party announcement already made on the goabase - but the would-be organizers just left for the Continent. So we can organize this party if we want to – in less then a week!
So with two Hungarian guys and an English friend we just put together the best that we could come up with, and we made one extra low budget party that lasted for 14 hours, altogether 60-80 happy, crazy people meeting and dancing and talking and having fun. Many new connections were woven, many nice moments shared with strangers and with friends, and in the end, on Sunday afternoon we were dancing in front of the speakers until we dropped dead.





the chill out place and the Ocean
deep in the night, dancing

after the end of the world we were still dancing

Since then many new people seem to be joining, bringing their projects, ideas and resources. Our next “baby” is a weekend long gathering of psychedelic art and music, with live jam sessions, dance workshops and a deep trance journey on Saturday night from the harmonies of the light until the depth of darkness and back. All your good energies sent by the telepathic postal services are more than welcome! :)

 

Community

And why do we do these all instead of just enjoying the beach and the all-year-long sunshine and nice weather? Well, the Big Dream is to create a community involving all kinds of artists who can come and create together mind-boggling psychedelic art experiments for ourselves and similar experiences for others. We would like to bring together these kind of people from all over the world in one place – and to create parties that are much more than only parties – transformation stations for “creating a new vision to live and love on planet Earth.”

Are YOU in?

2013. szeptember 13., péntek

Két év

Elmúlt két éve, hogy elindultam az utamon. Már nem Magyarországon élek, hanem ahol jól érzem magam, pillanatnyilag Tenerifén, a Kanári-Szigeteken. Két éve, hogy együtt utazok Kedvesemmel, akivel nemrég találtam közös otthont, és sok-sok közös tervünk van még. A Bergennygóc fakadárok szorgos munkával, Spirittel és Gennyel telt ideológiákkal építik a gennykommunizmust.

Almonte, két pálmafa a naplementében
Újrahasznosított békejel (Elche)


2011. augusztus 21, kb. 13:40, Déli Pályaudvar, Budapest. Angellel elindultam világgá, magam mögött hagyva addigi életemet, mérnök szakmámat, DJ és partyszervező karrieremet, barátaimat, szeretteimet. Egyrészt elég volt mindaz, amit Magyarországtól kaptam. Másrészt évek óta hajtott a gondolat, egyre erősebben, hogy megismerjem a nagyvilágot. Ekkor indult az utazásom, Angellel (tervezett harmadik útitársunk, Taozen nem indult el velünk), tele kétségekkel, ötletekkel és lelkesedéssel. A megbeszélt cél szeptember 20, Barcelona, ahol a tervek szerint találkozunk Frenchyvel, és meglátjuk, hogyan tudunk elboldogulni Spanyolországban. Napra pontosan fél évig Angel is az útitársam volt. Éltünk 5 hónapot egy squatban (foglalt házban) a villanegyedben, Barcelona mellett, Sitges-ben, ami egy szép gazdag üdülőváros a tengerparton. 

Sitges - Pálmester, Angel, Frenchy
Sitges, belváros
Sitges - a villanegyed
Sitges
Sitges, elindulás előtt
A feleslegessé vált dolgokat visszük be Barcelonába

Csináltunk jó pár tűzshow-t illegálisan, megtanultunk reciklálni, megismertük nagyjából Barcelonát, majd miután Angel elrepült Angliába, Frenchyvel hátizsákkal nekivágtunk Spanyolországnak. Sitges, Valencia, Alicante, Murcia, Cartagena, Almería, Málaga, Transition fesztivál (Almonte), majd Bollullos, Sevilla, Cádiz, Málaga, Madrid, Zaragoza, Sitges, majd vissza stoppal-vonattal Magyarországra, család, barátok, buli és Rainbow Gathering Szlovákiában. Majd 2012. október 4-én Budapestről vissza Spanyolországba... Most utazó hippi-zsonglőr-cigány-dj-partiszervező vagyok. Tetszik. Sőt, a megnyíló új lehetőségekkel nagyon tetszik: Bergennygóc főhadiszállás, Tenerife, Otthon, partiszervezés. És mindehhez találtam egy fantasztikus társat is. Két év. Sok is, mert rengeteg minden történt ezalatt, meg kevés is, mert Magyarországon úgy eltelt ennyi idő, hogy észre sem vettem.
 
Transition fesztivál 2012, Almonte - main stage

Transition fesztivál 2012, Almonte - chill out
Sevilla
Cádiz
Granada
Toledo


2011. szeptember 12, kb. 18:00, Sant Feliú de Guixols, Spanyolország (Barcelona közelében egy tengerparti üdülőváros). Ekkor csatlakozott hozzám és Agnelhez Frenchy, akivel azóta is együtt utazok. Ő hamarabb elindult, megjárta Portugáliában az európai Rainbow Gatheringet, és innentől együtt folytattuk az utunkat. Mint barátok. 2012. február 27-től ketten, mint útitársak. 2012. április 19-től mint társak mindenben. De két éve közös úton. Nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen lénnyel utazhatok együtt! Élettárs, elvtárs, útitárs, gennytárs, művésztárs, munkatárs, anarcho-gipsy-fakadár-társ.

Benálmadena, FlorDeFuego tűzshow
Benálmadena, FlorDeFuego tűzshow

A finneknél Torremolinosban


Két év. Egy szemvillanás annak, aki rendíthetetlenül dolgozik és munkára fordítja majd az összes energiáját -- egy örökkévalóság annak, aki átéli minden percét.

 

2013. szeptember 10., kedd

Party-élet Tenerifén


Ez a bejegyzés eredetileg szintén közösnek indult, aztán ráhagytam az egészet Pálmesterre, mert annyira elment a kedvem a partizástól Tenerifén. Aztán jött a hír, hogy megkaptuk egy már meghirdetett parti szervezését, van hangcucc meg aggregátor meg helyszín, semmi más. 5 nap alatt összehoztuk és megmutattuk itt, milyen a magyarok istene! Ez a bejegyzés nem erről a partiról szól, hanem az előzőekről, amiken voltunk. És megteszünk mindent, ami rajtunk múlik, hogy a partiélet Tenerifén ne csak ilyen legyen, mint ahogy alább olvashatjátok. (Frenchy)


Galactic Sidhu  Party @ La Caleta

Tenerifén már hagyománya van szabadtéri bulikat csinálni teliholdkor. A júniusi telihold hétvégéjén két buli is volt nagyjából egy helyen, La Caletán, az úgynevezett hippi-parton. Ez egy olyan rész a település mellett, ahol három barrancóban (~völgyben) emberek táboroznak, van aki csak egy-két éjszakára, de van, aki évekre - sátorban, ponyvák alatt, természetes és ember által készített barlangokban. Ez az egyik hely a szigeten, ahol az utazók, hippik, művészek, alternatív gondolkodásúak valamiféle közösséget alkotnak, és a saját készítésű ékszereiket, hangszereiket árulják az arra járóknak. És látogatók jönnek szép számmal. A helyszín gyönyörű, hatalmas sziklák, homokos és természetes sziklás óceánpart, kősivatagos táj, afrikai jellegű növényekkel.



La Caleta - második part
La Caleta - első part
La Caleta - az első és második partot elválasztó szikla
La Caleta - második part

Az egyik bulit az ott élők szervezték, ez lent volt teljesen az óceán partján. Zeneileg inkább hagyjuk, viszont akkor is egy hatalmas élményt adott. A másik buli, ahová meghívtak zenélni, az egy picit feljebb volt a hegyen, három természetes anyagokból (kő, fa, pálmalevél) összerakott kis házikóban. Az egyikben volt a DJ pult és a büfé, a másik kettő pedig beülős-feltengő helynek volt megcsinálva. A házikókat nem csak erre a bulira építették az ott élők, úgy tudom, rendszeresen vannak néha kisebb bulik, főleg áram nélkül. Szervezés-ügyileg is elég egyedi buli volt, ugyanis két csapat csinálta, a helyiek breakbeat, drum&bass és napközben reggae zenéket játszottak, a meghívott trance DJ-k pedig prytrance, goatrance és progressive trance zenéket. Mindezeket felváltva, egy DJ tört ütemeket játszott, amjd a következő trance-t. Éjszaka, mi magyarok (Zsuzsi, Frenchy és Pálmester) csináltunk tűz-show-t is. A buli másnap délutánig folytatódott.

 
La Caleta - második part a két partyhelyszínnel

Trance partyhelyszín
Pálmester éjszaka, goatrance zenékkel
Zsuzsi és Frenchy tüzezik
Pálmester nappal, progressive psytrance zenékkel
Nappali életkép

A többi fényképet a buliról lásd Facebook-on.



Root Vibes Reggae Party @ Rudy Farm, La Tejita

Ez a buli az akkori otthonunkban volt, ekkor még mi is ott laktunk Rudy farmján. A júliusi újholdkor szervezte ezt a reggae bulit Rudy és Andy, amelyben mi is sokat segítettünk. Sok napi munka van benne, hogy így nézett ki a helyszín: ponyva és háló tető építés, festés, dekoráció, takarítás, átrendezés, világítás. Szinte a magyar buliéletben éreztem magam, amikor már napokkal a fesztivál előtt ott vagyok és segítek összerakni a stage-eket, a technikát, a dekorációt, behordani a piákat a büfébe, stb. Ekkor éreztem először, hogy tényleg belecsöppentünk a tenerifei partyéletbe, és már nemcsak hívnak zenélni hétvégenként, hanem segédkezünk az összerakásban is.

Éjszaka ugyan nem volt túl sok ember, de a hangulat alapjában nagyon kellems volt, csináltunk egy tűz-show-t és beálltunk a büfébe is. És büszke vagyok magamra, mert büféztem spanyolul! A reggae zenéket jórészt Rudy játszotta, de azért másfél órán keresztül én is zenéltem. A buli másnap reggel folytatódott, aki ott volt, még bulizott amíg bírta. A party után mi belefogtunk a saját projektünkbe, elkezdtünk felújítani egy régi lakóbarlangot, és gyakorlatilag a buli utántól már ott is lakunk.



Rudy-farm, az udvar
DJ pult
Szabadtéri nappali
Reggae-asztal - festette: Frenchy
Reggae-nap és útjelző táblák
Zsírkréta dekorációk
Készítette: a felsőt Pálmester, az alsót Andy, Frenchy és Pálmester
Éjszakai tűz-show (Pálmester játszik)
Éjszakai életkép
A buli másnap is ment tovább
Nappali életkép a nappaliban

A többi fényképet a buliról lásd Facebook-on.



Midnight Climax @ Midnight Lounge Bar, Playa De Las Américas


Playa De Las Americas az egyik legfelkapottabb turistaközpont Tenerifén. A buli egy kis bárban volt, szemben az Atlanti Óceánnal, a sétálóutca mellett. Annak ellenére, hogy zárt tér, tetszetős volt a helyszín.


Playa De Las Américas, óceánpart, naplemente
Playa De Las Américas, az egyik legnagyobb turistaközpont a szigeten
Midnight Lounge Bar, a helyszín
Pálmester in trance

A többi fényképet a buliról lásd Facebook-on.



Rave Fullmoon Party @ El Fraile

Csodálatos óceánpart, telihold, jó idő. Nem jött el túl sok ember, talán mert nem hirdették túlságosan, de aki ott volt, azt hiszem, jól érezte magát. Kár, hogy reggel 8 körül befejezték a zenét... Ketten játszottunk JotaJotával egész éjszaka. FlorDeFuego tűzshow is volt :) Ezalatt otthon 4.49 Gatheringre partyzott a bergennygócok hada, gondoltunk ám Rátok, küldtük az asztrális gennyet!


A helyszín
Majdnem fullmoon
Éjszakai tűz-show (Frenchy)
Éjszakai tűz-show (össznépi produkció)
Partynép
Lemezlovászok (Pálmester és JotaJota)
Kaktuszok
Egészségetekre Bergennygócok!
Az üregi rém visszatér és lecsap a pezsgősüvegre

A többi fényképet a buliról lásd Facebook-on.
 


Lunatic Family Fullmoon Party @ El Médano

Ide "csak" bulizni és tűzshow-t csinálni mentünk. Még szép, hiszen szinte a szomszéd barrancóban volt. Tetszett a vetítés, a zene, a helyszín, az emberek, viszont reggel még pörögtünk volna tovább...

Projektoros vetítés a szemközti sziklafalra és a telihold

Éjszaka

Hajnal
Reggel

Reggel

Afterparty a parkolóban :)